Merengo

Margaret Atwood talán a legismertebb kanadai iró(nő) manapság, A vak bérgyilkos pedig a legtöbbet emlegetett regényeinek az egyike. Atwood stílusa az első oldalaktól kezdve megfogott, fanyar, finom humora, találó megfigyelései, megállapításai nagyon tetszettek. Magának a regénynek a szerkezeti megoldása is rendkívül imponáló, sőt nyugodtan nevezhető bravúrosnak is. A könyv ugyanis számos rétegből áll, amelyek szövevényesen kapcsolódnak egymáshoz.

Az egyik szála a regénynek a jómódú kanadai családból származó, de öregségében magára maradt Iris Chase-nek a narrációja, amelyben visszaemlékszik életútjára, illetve reflektál jelenkori életére, öregedésére, magányosságára. A könyvben olvasható egy regény is (ennek címe A vak bérgyilkos), amelyet Iris húga, a tragikusan fiatalon elhunyt Laura Chase írt. Ez a regény-a-regényben nyilvánvalóan Iris és Laura Chase életének eseményein alapul, témája pedig egy fiatal, radikális politikai eszméket valló író és egy fiatal nő kapcsolata. Harmadik rétegként pedig megismerünk egy további regényt is, ezt a Laura Chase által írt Vak bérgyilkos író karaktere meséli el találkozásaik alkalmával szeretőjének, a fent említett fiatal nőnek. Ez a történet egy sci-fi sztori, melynek főhőse egy vak fiú, aki miután megvakult aközben, hogy méregdrága szőnyegeket sző azért, hogy a nemesurak gyönyörködhessenek benne, bérgyilkosnak áll, majd fellázad és szerelmével elmenekül romlott világukból. Nekem nagyon tetszett a könyvnek ez a szerteágazó, egymásból kibomló formája, nem nagyon olvastam olyan regényt, ami ilyen trükkös módon épült volna fel.

Alapvetően a regény cselekménye is érdekes volt: egy jómódú, kanadai család több évtizedet (igazából majdnem egy évszázadot) átölelő történetét olvashatjuk A vak bérgyilkosban, tele olyan érdekes történelmi időszakokkal, mint a világháború, az azt követő gazdasági nehézségekkel teli időszak, a kanadai kommunista és munkásmozgalmak kialakulása, erősödése. Tetszett még az öregedő Iris Chase megfigyeléseinek, elmélkedéseinek a leírása, még akkor is, ha az öregkori, visszaemlékezésekkel tűzdelt, az idő elmúlásán merengő narratíva nem a legeredetibb dolog amit valaha olvastam. Sci-fi kedvelőként pedig örömmel olvastam a regény-a-regényben-regényt is a vak bérgyilkosról, és a bemutatott világról, annak abszurd szokásairól, társadalmáról.

Mindezek a pozitívumok mellet az én ízlésemnek sajnos fájdalmasan túlírt volt a regény, és arra a következtetésre kellett jutnom, hogy túl sok mindent akart Atwood belezsúfolni egy írásba. Több hangsúlyosabb Központi témája is van a könyvnek, ilyen például a női emancipáció kérdése, a munkásemberek és fejlődő kapitalista gazdasági és társadalmi rendszer viszonyai, az öregedés, de ezeknek az elemeknek, narratíváknak az egyensúlya sokszor felborul, a különböző részek (pl. az idős Iris gondolatai, a vak bérgyilkos belső-regény cselekménye) repetitívekké, unalmassá váltak néhol. Végeredményben pedig a központi szál, Iris Chase élete is egysíkúvá – és egyre sötétebbé – vált, ami ugyancsak nem segítette az olvasást. Iris élete ugyanis tele van csalódással, abúzussal, szóval nem egy felemelő olvasmány A vak bérgyilkos, még a fentebb említett pozitívumokkal együtt sem. 

Hiába olvastam nagy kedvvel és várakozással  a könyvet eleinte, a vége felé sokszor már csak a cselekmény alakulása iránti kíváncsiság hajtott, később már az sem, így az utolsó száz oldalt egyszerűen pedig átugrottam, és csak a befejező tíz oldalt olvastam el.

Egyébként lehet, hogy ha egy másik életszakaszban olvasom, akkor jobban megfog a könyv, hiszen kétségkívül megvannak az értékei (számomra elsősorban a szerkezeti bravúr és a kitűnő stílus), jelzi ezt a Booker Prize elnyerése is, de a goodreads-es kommentelők döntő többsége is imádta a könyvet. Atwoodról ezért nem mondtam még le, az említett pozitívumok miatt biztosan megpróbálkozom majd egy másik (rövidebb) regényével. Szerencsére a könyv olvasható magyarul is, ez is ritkaságszámba megy a magyar könyvpiacon.