Quasimoto annak a Madlib-nek az agyszüleménye, aki mára a hip hop egyik legendás alkotójává vált, és akit egész nyugodtan lehet a zseni jelzővel illetni. Vannak emberek akik egész egyszerűen arra születtek, hogy alkossanak, és ezt is csinálják rendületlenül egész életükben kiapadhatatlannak tűnő energiával. Madlib mindenképpen ilyen ember, ez már akkor is nyilvánvalóvá válik, ha megnézzük a zenei megjelenéseit tartalmazó diszkográfiáját, amiből – ha nem akarunk egy kisregényt írni – akkor tényleg csak szemezgetni lehet: szólóalbumok saját- és álnéven (amin a zenékért és a rappelésért is felelős nagy részben), válogatás albumok (kb. 25 darab), mások albumainak teljes (pl. Lootpack, Talib Kweli, Guilty Simpson) vagy részleges (Alkoholiks, Mos Def, Erykah Badu) zenei anyaga, egy teljes album Jay Dee-vel (aka J Dilla), a legendás producerrel (Champion Sound), és egy monumentális jazz projekt (erről még később egy kicsit bővebben).
Quasimoto (másnéven Lord Quas) tehát Madlib egyik zenei alteregója, aki igazából egy furcsa, rajzfilmfigura jellegzetesen bizarr, nyekergő hanggal. Ezt a hangzást egyébként úgy hozta létre Madlib, hogy a lelassított zenei alapokra reppeli a szövegeit, és a felvétel normál tempóra való visszagyorsítása eredményezi a jellegzetes hangszínt. Emellett a számok nagy részében Madlib maga is (saját, nem manipulált hangján) közreműködik MC-ként, így amikor Quasimoto-val egymást váltogatva reppelnek, teljes lesz az skizofrén produkció. (Ez egyébként még semmi a fentebb említett jazz projekthez, a Yesterday’s New Quintett-hez képest, mivel ott mind az öt zenészt Madlib alakítja, egyéni álneveken keresztül, és ő játsza fel mind az öt hangszert is, ráadásul a zenész alteregók még saját szólóalbumokat is adtak ki) Az Unseen az első Quasimoto projekt, amit 2005-ben követett a második, egyben utolsó, The Further Adventures of Lord Quas címmel.
Az Unseen zenei jellegzetességei mára már Madlib védjegyévé váltak: a rövid, jellemzően 2-3 perces számok jazz ihletésű, minimál beatekre épülnek, ezeket egymásba fonódó hangminták, zajok, zörejek, bejátszások szőnek át, ezekre szövegel Quasimoto héliumos hangján, és az egész zenének van egy nehezen leírható, különös, füstös, helyenként szürreális hangulata. Ez a muzsika sokszor a hip hop és az elektronikusabb hangzású trip hop határán mozog, ami abból is fakad, hogy felhasznált hangminták számos alkalommal szinte a felismerhetetlenségig el vannak torzítva, ki vannak fordítva. Mindezek mellett nekem van egy meglehetősen erős retro beütése is, ami elsősorban a felhasznált zenei és egyéb hangmintákból fakad, ezek nagy része ugyanis a hetvenes évek jazz és soul előadóitól előadóitól valók.
Quasimoto maga is egy bizarr figura, ő Madlib kellemetlen énje, a „Bad Character”, ahogy az album második számának címe is mutatja, aki szexőrült, drogdíler és bűnöző, sőt gyilkos is. Az, hogy olyan hangon szólal meg, mint Miki egér, persze csak növeli a produkció bizarr hangulatát. Lord Quas az album során kérkedve, hencegve, néha fenyegetően, meséli el az életét, kalandjait. A Put a Curse On You (Megátkozlak) című számban például úgy, hogy '“I’m the iller friend / Put your head up in the guillotine.” (Én vagyok a furcsa barát/Fejedet beteszem a guillotine alá) Mindezek ellenére (vagyok mindezek miatt?) Quasimoto-nak van egy furcsa vonzereje is. Olyan mintha a környék hírhedt rosszfiúja beszabadulna egy stúdióba, és kedvet kapna a rappeléshez, elzavarni senki sem meri, de a nap végén kiderül, hogy nem is olyan rossz arc.
Az Unseen szövegei erősen – de nem kizárólag – két téma köré csoportosulnak: az egyik a zene, pontosabban a zenekészítés, hangmintázás, régi lemezek felkutatása, a jazz fontossága, a másik a különböző tudatmódosító szerek, elsősorban fű, élvezete. Ez nagyjából tökéletes párosítás és kiapadhatatlan ihletforrás egy zenemániás hip hop producer számára. A néhol vicces, néha fura szövegek így nem válnak egysíkúvá, tökéletesen illenek a zene hangulatához. Az album furasága, viccessége azonban soha nem megy át idétlen komédiázásba, sőt van az Unseen felszíne alatt egy erősen melankolikus áramlat is. Jó példája ennek a Come On Feet című szám, ami arról szól, hogy Quasimoto menekülés közben (rendőrök, vagy bűnözők elől? - ez nem derül ki), kérleli a lábát, hogy ne hagyja cserben. A zene borongós, sötét hangulata, és a szöveg költői összevisszasága miatt azonban az az érzése a hallgatónak, hogy talán már egy sötét sikátorban fekszik hősünk, és a végzetét várja.
Így az Unseen-re összességében azt mondhatom, hogy egy bizarr, rendkívül kreatív album, aminek mélyén azonban van egy jó adag szomorúság is. Számomra az album egy olyan művész egyedülálló alkotása aki magányosságra rendeltetett, és aki - elsősorban tehetsége, munkamániája, túltengő kreativitása – miatt nehezen illeszkedik be nemcsak a társadalomba, hanem a zenész közösségbe is.
Utolsó kommentek