A Lazhar tanár úr a kanadai Philippe Falardeau filmje, aminek középpontjában egy általános iskolai osztály és annak új tanára áll, aki azután kerül az osztály élére, hogy az előző tanerő az osztályteremben vetett véget az életének. A történtek érthető módon rendkívül felzaklatták nemcsak a gyerekeket, hanem az egész iskolát, így Monsieur Lazharnak nincs könnyű dolga munkája során.
Általában szeretem azokat a filmeket, amelyek nem markolnak sokat, nem akarnak szép kerek, komplex választ adni egy problémára, hanem csak az élet egy epizódját mutatják meg, és mernek nyitott kérdéseket is hagyni. Szerintem az ilyen filmek készítéséhez kell nagyobb merészség, hiszen nem könnyű egy ilyen jellegű filmet úgy megcsinálni, hogy az ne hasson befejezetlennek, csonkának és ne hagyjon hiányérzetet a nézőben. (Az ilyen típusú filmnek a szöges ellentéte az a film, ami még a befejezés után is információval bombáz minket arról, hogy például a főhős két év múlva feleségül vette szerelmét és miután megnyerték a lottót, boldogan éltek, amíg meg nem haltak)
A Lazhar tanár úr pontosan a filmek azon kategóriájába tartozik, amelyek nem akarnak mindent megmutatni. Bemutatja, hogyan kerül tanárunk - aki egyébként algériai menekült - az osztály élére és azt is, hogyan kezd el foglalkozni az osztállyal, hogyan próbálja oldani a gyerekek feszültségeit a tragédia után. Azonban nagyon elegánsan és jó arányérzékkel elkerüli azt, hogy egy csöpögős, szájbarágósan szívbemarkoló sztori legyen arról, hogy a csodatanár rendbe teszi az osztályt, begyógyítja a gyerekek lelki sebeit. Ehelyett inkább arra koncentrál, hogy megmutassa mennyire is hasonló a tanár úr helyzete a diákokéhoz, hiszen ő maga is egy súlyos tragédiából fakadó gyászt próbál feldolgozni.
Lazhar tanár úr egyébként nem szupertanár, aki eredeti és hatékony módszerekkel dolgozik, sőt inkább mondható régimódinak, aki maga is kissé bizonytalanul mozog a kanadai iskolai viszonyok között. A gyerekek problémáit azért tudja érzékenyebben kezelni, mert maga is küzd saját gyászával.
A rendező grandiózus ötletek és módszerek nélkül is képes megmutatni a tanár és a diákok közötti kapcsolat alakulását. Ebbe az is beletartozik, hogy nem kapunk egy teljesen lezárt, befejezett történetet, a film inkább csak felvillantja a gyerekek és tanáruk rövid közös sorsának egy fejezetét. Ezt azonban olyan jó érzékkel teszi, hogy nekem nem volt hiányérzetem a film végén, sőt tetszett is, hogy nem volt túlmagyarázva a történet, ugyanakkor mégis képes volt megérinteni.
A Lazhar tanár úr tehát egy visszafogottan érzékeny film, amelynek a központi témája a gyásszal való szembenézés, annak feldolgozása, mind gyermeki, mind felnőtt szempontból.
Utolsó kommentek