Az ír Roddy Doyle Man Booker Prize nyertes könyvében a 10 év körüli Paddy Clarke szemszögéből közvetített eseményeket, tapasztalásokat olvashatunk, a 60-as évek Írországának környezetébe helyezve. A regény Paddy kapcsolatainak teljes spektrumát megmutatja, a testvéreihez, szüleihez, barátaihoz, iskolatársaihoz fűződő érzelmein keresztül.
Engem legjobban az fogott meg, ahogy Doyle érzékelteti, hogy egy kisfiú hogyan érzékeli a körülötte lévő világot, ezen belül is elsősorban a saját családját. A fiú megfigyelései nagyon találóak és egyben sokszor mulatságosak is, emlékezetes például az a jelenet, amikor Paddy furcsán viselkedő apját figyelve rájön, hogy az részeg, de nagyon érdekes ahogy gyerekfejjel jellemzi csecsemő húgaival, és az öccsével való kapcsolatát, vagy a felnőttek dolgait elemzi. Többször visszaköszöntek olyan tapasztalások, amelyek nagyon ismerősek voltak saját gyerekkoromból.
A sokoldalúsága mellett azonban van két, a többi réteghez képest is hangsúlyos része a könyvnek: a Paddy szülei közötti – a könyv előrehaladtával egyre problémásabbá váló - viszonynak, valamint a fiú kortársaival, barátaival való kapcsolatának, a közös bandázásoknak az érzékeltetése.
A könyv első felében ez utóbbi vonal a legmeghatározóbb, később pedig a szülők konfliktusai és ezek következményei állnak. Ennek megfelelően a könyv első fele könnyedebb hangulatú, a gyerekek csínytevései, bár sokszor a durvulás határán vannak, szórakoztatóak, ahogy a 9-10 éves Paddy gyermeki megfigyelései, leírásai is. Ráadásul nagyszerűen helyezi ezeket a történéseket az író a 60-as évek Írországába, Paddy elbeszélése kapcsán sokat megtudunk az országról, annak társadalmi viszonyairól is.
A könyv közepe felé a hangulat egyre sötétebbé válik, a szülők konfliltusait követően a Paddynek a testvéreivel való viszonya, az iskolai, baráti kapcsolatai is egyre terheltebbé válnak. Bravúros ahogy eljut a könyv addig a pontig, ahol Paddy egy problémás, nehezen kezelhető kisiskolássá válik. A balhés rosszfiú karaktere általánosságban akár sablonosnak is lehetne mondható, hiszen rengeteg könyv, film foglalkozik vele, de Doyle olyan meggyőzően adja vissza a Paddy észleléseiből kirajzolódó életutat, családi és társadalmi közeget, hogy egy cseppet sem lesz erőltetett, patetikus vagy szájbarágós a történet. Teszi mindezt az író úgy, hogy szigorúan vett cselekménye nincs is, a könyv Paddy életének egyes, lazán egymásra épülő epizódjait, megfigyeléseit mutatja be.
Miután lélektanilag is rendkívül meggyőző könyv a Paddy Clark Ha Ha Ha, különösen érdekes lehet minden kisgyerekes szülőnek. Engem az fogott meg leginkább, ahogy Doyle megmutatja hogyan érzékeli és próbálja feldolgozni Paddy a szülei közötti feszültséget, és nem csak az esti szülői veszekedéseknek a szobájába beszűrődő hangjait, hanem a mérges csendeket, a heteken át tartó lefojtott konfliktusokat is. (magyar kiadás nincs)
Utolsó kommentek