Merengo

A Moonrise Kingdom a karizmatikus rendező, Wes Anderson (Rushmore, The Royal Tenenbaums, The Life Aquatic with Steve Zissou, Darjeeling Limited, stb.) legújabb filmje. A cselekmény ezúttal egy kis szigeten játszódik 1965 nyarán, amikor két gyerek (Sam és Suzy) titkos tervet sző, és együtt elszöknek a felnőttek és gyerektársaik elől. Ezután a sziget minden hivatalos és nem hivatalos személye (cserkész parancsnok, helyi rendőr, szülők) próbálja megtalálni és elválasztani őket. A békés közösség feje tetejére áll az események következtében, és közben az évtized vihara is közeleg.

Bár Anderson filmjeiben mindig is játszottak ismertebb színészek, ezúttal kifejezetten neves a szereplőgárda. Bruce Willis alakítja a helyi rendőrt, Edward Norton a cserkészparancsnokot, a rendező állandó színésze, Bill Murray a szökevény lány apját, Frances McDormand pedig az anyját. Kisebb szerepben feltűnik még Tilda Swinton is. A színészek mind kitűnően alakítják szerepüket, Bruce Willis is nagyszerű a szomorkás-keserű rendőr szerepében. Mindezek mellett azonban meglepő módon a két főszereplő gyerek viszi el a pálmát, az ő alakításuk semmiben sem marad el a sztárokétól.

A Moonrise Kingdomban megvan minden, ami egy jó Wes Anderson filmbe kell. A díszletek, a környezet nagyszerű hátterei a rendezőre jellemző, mese és valóság határán mozgó világnak, ami olyan, mintha a gyerek fantáziáiból nőtt volna ki. A zene is fantasztikusan jó, tökéletesen passzol a hangulathoz; van itt klasszikus muzsika, helyenként gyerekeknek szóló kommentárral, 60-as évekbeli francia melódia, és amerikai folk dal. A szereplők a Moonrise Kingdomban is – mint a rendező többi filmjében is - furcsa, különc, lelkileg enyhén sérült felnőttek és gyerekek, akik hol ügyesebben, hol botladozva próbálnak eligazodni az emberi kapcsolatok szövevényében. Ezeket a próbálkozásokat pedig a rendező nagyon érzékenyen, sokszor rendkívül finoman, egy-egy utalással, párbeszéddel érzékelteti.

Azt hiszem, hogy Wes Anderson erőteljesen jellegzetes stílusát valaki vagy szereti, vagy halálosan idegesíti (de azt hiszem előbbiek vannak többségben). Ebben a filmben a többihez képest talán egy kicsit (de tényleg csak kicsit) több a szirupos kedvesség, és a különböző szereplők közti viszonyok is kevésbé érdekfeszítőek vagy eredetiek - például a Royal Tannenbaums-hoz, vagy a Life Aquatic-hoz képest.

Azért az vicces, hogy Anderson azt nyilatkozta valahol, hogy mindig arra törekszik, hogy ne ismételje önmagát, mégis számomra ő az egyik olyan rendező, aki mindig ugyanazt a filmet forgatja le (a színészek is sokszor ismétlődnek, főleg Bill Murray), nagyon hasonló viszonyokat, embereket, problémákat boncolgatva, nagyon hasonló stílusban. Ehhez képest minden filmjét nagyon várom, és - a Mr. Fantastic Fox-ot leszámítva - mindet nagyon is szeretem.

Ezzel együtt is igaz a Moonrise Kingdom-ra, hogy nagyszerűségének titka, hogy nem lesz bugyuta, vagy túlzottan cuki, és a rendező, valamint a színészei képesek valóságos érzelmeket hitelesen átadni – sokkal inkább, mint a legtöbb hagyományosabb, komolyabb eszközökkel dolgozó film. Nem csak a két gyerek közötti kapcsolatra gondolok itt, hanem Suzy szülei, valamint Suzy és a Bruce Willis által megformált helyi rendőr közötti kapcsolatra, ugyanezen rendőr, kissé keserű, és határozottan magányos életének érzékeltetésére.

Szóval, a Moonrise Kingdom egy hamisítatlan anderson-i mese, vicces és megható, a film végén – hacsak tényleg nem irritál valakit ez a helyenként félszeg, furcsa stílus - biztos, hogy elégedett mosollyal dőlünk hátra, és még napokig a fejünkben marad egy-egy jelenet vagy zene.