Julian Patrick Barnes a kortárs angol irodalom egyik legismertebb alakja, aki nemzetközi szinten is széles körben ismert és elsimert. A The Sense of an Ending 2011-ben megnyerte a legrangosabb angolszász irodalmi díjat, A Man Booker Prize-t. Ezt megelőzően már háromszor jelölték a neves díjra az írót, először még 1984-ben a Flaubert's Parrot (Flaubert papagája) című könyvéért, majd az England, England (1998), illetve az Arthur & George (2005) kapcsán. A krimiirodalomhoz is erős kapocs fűzi, Dan Kavanagh írói álnéven ugyanis bűnügyi regényeket is ír. Barnes nálunk sem ismeretlen, előző művei közül számos megjelent már magyarul az Ulpius-ház kiadásában: A napba nézve (2002, Ulpius-ház), A világ története 10 és 1/2 fejezetben (2002, Ulpius-ház)a Flaubert papagája (2007), az Anglia, Anglia (2007).
Számomra a The Sense of an Ending legfőképp arról szól, hogyan őrizzük meg emlékeinket, hogyan módosítjuk őket, illetve ez hogyan határozza meg a viszonyunkat életünk múltbéli eseményeihez, szereplőihez. Az emlékezés így egy nagyon szubjektív folyamat lesz, amely során magunk írjuk saját történelmünket. Ahogy Adrian, a könyv egyik központi figurája mondja: a történelem megismeréséhez ismernünk kell a történész múltját is, hogy meg tudjuk érteni az általa elénk tárt történelmet.
A történet elbeszélője a hatvanas éveiben járó Tony Webster, az ő egyes szám első személyű tálalásában ismerjük meg gondolatait, visszaemlékezéseit. Persze mint minden jó, hasonló jellegű szubjektív elbeszélés során, itt is sokszor fontosabb az, hogy mit nem mond el Tony, milyen dolgok felett siklik át gálánsan. Ha ezt is odagondoljuk a történetéhez, akkor kiegészül az a kép, amelyet monológjából megismerünk.
Nos, Tony nem rossz ember, nem is különösen jó. Ő az első, aki elismeri, hogy élete nem volt mozgalmas, nem kereste az izgalmakat, így az ennek megfelelően csendes és nyugodt volt – bizonyos szemszögből pedig érzelmileg sivár, tegyük hozzá. Lányával, és unokájával való kapcsolatát nem tudja igazán megélni, eltávolodtak egymástól, kapcsolatuk felületes. Rá kell jöjjön, hogy egy ponton túl a több, mnt tíz éve elvált feleségével való kapcsolata sem ad új inspirációkat. Tony magára maradt nem túl izgalmas élete emlékeivel. Azonban a férfi végül csak szembenéz az emlékeivel, kiváltképp amelyek középiskolai barátjához, Adrien-hez, valamint első igazi barátnőjéhe, Victoriához fűzi (akik később összejönnek). Sőt mi több a férfi képes átértékelni és feldolgozni a negyven év súlyát hordozó emlékeket, az azokhoz tapadó bánatot, bűntudatot és elfogadni ami megváltozhatatlant. Ezt az utat követhetjük végig a regény során. Bár Tony sok esetben igen részletesen boncolgatja életének eseményeit, hosszasan foglalkozik az öregedés, a változás problémáival, szerencsére a könyv nem lesz unalmas, túlírt, vagy túlzottan bölcselkedő. A könyv vége tartogat egy olyan fordulatot is, ami a befejezést is izgalmassá teszi.
így a The Sense of an Ending egy nagyon inteligens és érzékeny regény lett, ami olyan izgalmas kérdéseket boncolgat az emlékezéssel kapcsolatban, amelyek engem személy szerint is nagyon érdekelnek. Megoldásai, elbeszélő módja révén pedig szinte bravúrosnak is mondható a regény. Egyébként sokban hasonlít ez a könyv a hatalmas kedvenc, Kazuo Ishiguro Remains of the Day (Napok romjai) című művéhez, hiszen ott is egy idősödő ember életének visszatekintéseit ismerjük meg hasonló szubjektív narráció keretein belül.
Utolsó kommentek