Merengo

Jim Thompson igazi kult-író: műveit viszonylag kevesen ismerik, tisztelői viszont a krimi irodalom legnagyobbjai között tartják számon. Az író rendkívül fordulatos és – sajnálatos módon tragikus - élete is tökéletes táptalaja a róla élő kultusz kialakulásának. Thompson dolgozott többek között londinerként, utazóügynökként, helyi újságíróként, csavargó olajmunkásként, emellett fanatikusan próbálta megjelentetni írásait, miközben súlyos alkoholizmussal küzdött, a drogokat sem vetette meg, és erős dohányos is volt. 

Az író 1906-ban született Oklahomában. Az alkoholizmus hamar megjelent életében, amiben szerepe volt családi hátterének (nagyapja rendszeresen itatta whiskyvel gyerekkorában, és az apjának való megfelelés nagy lelki terheket rótt rá), és zaklatott, egzisztenciálisan ingatag életének. Mivel rendőr apja kétes ügyleteinek köszönhetően gyerekkorában a családja anyagi gondokkal küszködött, Thompson hamar munkába állt. Ennek során pedig egyből a dolgok sűrűjébe csapott, a texasi Fort Worth-ben egy szállodában alkalmazták lótifutiként, ahol hamar a vendégek kétes igényeinek kielégítésével kezdett el foglalkozni, ha kellett prostikat szerzett, ha kellett szeszt, vagy drogokat. Miközben éjszaka ezeket az ügyleteket bonyolította, nappal középiskolába járt, egyébként pedig elszívott napi hatvan cigarettát, és üvegszámra itta a whiskyt. Két év után, még csak tizenkilenc évesen, a hajszolt életmód következtében idegösszeroppanást szenvedett. Ezt követően a texasi olajmezőkön dolgozott, az államban ide-oda csavarogva alkalmi munkásként tartotta el magát. Igazából a későbbiekben is egyik munkától a másikig csapódott, miközben feleségével és gyerekeivel folyamatosan költöztek Texasban, Oklahomában és Nebraskában. Írásait már ezekben az időkben is megpróbálta kiadatni, jobbára csak rövid történeteit sikerült megjelentetni kisebb magazinokban. Később egyetemi tanulmányokba is fogott, de ezeket sem fejezte be.   

A harmincas években, a ponyvairodalom iránti kereslet fellendülésekor szenzációhajhász magazinoknak írt bűnügyi történeteket, amely során újságokból kiválasztott megtörtént bűneseteket dolgozott fel olyan módon, hogy a bűnügy elkövetőjének szemszögében írta meg az eseményeket. Ez a munka nagy hatással volt regényeire is, az egyes szám első személyű elbeszélőmód több jól sikerült művében is visszatért, és ekkor alakította ki a rá később is jellemző sötét tónusú stílusát.

A jelentősebb sikerek az negyvenes évek elejétől érték el, 1942-ben adták ki első regényét a Now and On Earth-öt, amelyet még számos követett az ötvenes évek végéig. Ez az időszak tekinthető tulajdonképpen az aranykorának, az ebben az időszakban született művei között vannak a legsikerültebbek. Ezek közül a jelentősebbek a The Killer Inside Me (1952) – talán ez az összes műve közül a legelismertebb -, a Savage Night (1953), az A Swell-Looking Babe (1954), az A Hell Of A Woman (1954), az After Dark, My Sweet (1955) és a Wild Town (1957).

A téma szakértői egyetértenek abban, hogy Thompson a klasszikus noir műfaj nagyjainak (Raymond Chandler, James M. Cain, Dashiel Hammett) stílusát továbbfejlesztve képes volt arra, hogy regényeiben az emberi psziché még mélyebb (és rendszerint még sötétebb) rétegeit is bemutassa, mint elődei.

Műveinek publikálását a kiadója azonban az ötvenes évek végén leállította, ezzel pedig elkezdődött lassú írói hanyatlása is, bár még egy ideig jelentek meg művei, és ismertebb bűnügyi magazinoknak is írt. Sajnálatos módon alkoholizmusa is idővel ijesztő méreteket öltött, napi három liter (!) whiskyt ivott meg, ami súlyos egészségi problémákhoz vezetett. Ennek pedig ugyancsak súlyos anyagi vonzatai is voltak, családja igazából sohasem tudott kivergődni a kezelések költségei okozta pénzügyi gödörből. Az alkoholbetegség miatt munkáit sem tudta megfelelően végezni, és nem is szívesen foglalkoztatták, mert szakmai körökben hamar elterjedt róla, hogy megbízhatatlan. A hatvanas évek elején szenvedte el első szívrohamát, amelyből még felépült, de műveinek színvonalromlása egyre nyilvánvalóbb lett. Ebből a hanyatló korszakából a legelismertebb műve az 1964-es Pop. 1280. A halál 1977-ben érte utol, többszöri szívroham képében.

Thompson műveinek közös vonása, hogy szereplői általában vagy vesztes figurák -  csavargók, utazó ügynökök -, vagy egyenesen pszicho- vagy szociopaták. Személyes élményeinek köszönhetően a lecsúszott figurák világát nagyon hitelesen képes bemutatni. Specialitása az írónak, ahogy fent is említettem, hogy sokszor ezeknek a figuráknak az egyes szám első személyű narrációjában olvashatjuk a történetet. Ez pedig nagyban hozzájárul ahhoz, hogy plasztikus, átélhető és ijesztően közeli képet kapjunk főhősei meglehetősen sötét lelkivilágáról. Ehhez a technikai megoldáshoz szorosan kapcsolódik az is, hogy Thompson előszeretettel alkalmazza az ún. unreliable narrator elbeszélőmódot. Ez azt a megoldást takarja, amikor nem egy mindentudó elbeszélő közvetíti az eseményeket, a fő- és egyéb szereplők érzéseit, gondolatait, hanem kizárólag a főszereplő tálalásában látjuk ezeket a dolgokat, ami sokszor együtt jár téves megfigyelésekkel, következtetésekkel, ezek fals voltára azonban legtöbbször csak később döbben rá az olvasó.

A kritikusok szerint Thompson a legsikerültebb, fentebb is említett műveiben képes volt arra, hogy a ponyvaműfaj keretein belül alkotott műveivel igazi irodalmi, művészi minőséget hozzon létre, elsősorban a bomlott elmék bemutatása terén.

Írói kvalitásainak ellenére azonban halálakor már nem volt ismert író, az ötvenes években elért sikerei dacára sem, neve elveszett a számos mérsékelten ismert ponyvaíró tengerében.

Az újbóli, művei színvonalának megfelelő elismertséget az indította el, hogy 1984-ben Barry Gifford író (legismertebb  munkája a Wild at Heart, amiből David Lynch csinált filmet) újra kiadta egy pár kiváló munkáját.  A kilencvenes évekre pedig már szakmai körökben is az ötvenes évek nagyjai mellett említették a nevét.

Magyarul sajnos nagyon kevés könyve jelent meg, az Agave Kiadó 2009-ben adta ki a Grifters-t, Svindlerek címmel, ezen kívül pedig csak a The Getaway-ből találtam magyar változatot, amit 1984-ben, a mű megfilmesítése kapcsán adott ki az Intercom (magyar cím: Szökésben)

Thompson rengeteg szállal kötődik a filmek világához, egyrészt dolgozott íróként, forgatókönyvíróként a televízió és mozi részére is, másrészt pedig több regényét is megfilmesítették.

 A saját közreműködésével készült filmes munkák legjelentősebbike a Stanley Kubrick-kal való közös munkája, a neves filmrendező korai filmjei közül az 1956-os Killing és az 1957-es Paths of Glory forgatókönyveit jórészt ő írta, bár neve nem nagyon került fel a stáblistára, ami miatt meg is romlott a kapcsolata Kubrick-kal.

A regényeit először a hetvenes évek elején fedezték fel filmes berkekben. Az ismert rendező, Sam Peckinpah, a The Getaway című regényéből csinált filmet Steve McQueen főszereplésével. A Killer Inside Me-t pedig Burt Kennedy filmesítette meg 1976-ban. A Getaway-t egyébként még 1984-ben is filmre vitték (rendező: Roger Donaldson) Kim Basinger és Alec Baldwin főszereplésével. Az egyik legsikerültebb filmadaptációnak a Stephen Frears rendezte The Grifters-t tartják, amelyet 1990-ben rendezett az angol filmes, olyan ismert szereplőkkel, mint John Cusack, Anjelica Houston és Annette Benning. Thompson neve manapság sem ment feledésbe a filmek világában, 2010-ben Michael Winterbottom készített filmet ugyancsak a Killer Inside Me-ből a nagyszerű Casey Affleck főszereplésével.